Fehér házak, színes ablakok, virágok a párkányokon, vörös tetőcserepek. Lépcsősorok a szűk sikátorokban, székek a házak előtt, futkározó gyermekek, kellemes hangzavar. Ringatózó hajók a kikötőben, pici szigetek a láthatáron, égszínkék tenger, halászok és csónakok. Ez Parga – a görög szárazföld szépséges töredéke. Gondolták volna, hogy létezik a szárazföldön olyan hely, ahol úgy érezhetik magukat, mint egy szigeten? Igen, ez Parga. Görögország északnyugati részén fekszik, a Jón-tenger partján, Korfu, Paxos és Antipaxos szigetekkel szemben. Ne várják a tömegturizmus vívmányait vagy híres szállodaláncok épületeit! Itt minden bájosan pici maradt. Minden közel van, bár első látásra ez nem így tűnik. Sikátorok labirintusa, tarka portékájukat kínáló üzletecskék, vörös tetős házak. Minderre egy velencei erőd romjai ügyelnek. A levegőben olajfák és a boróka illata száll. A tengerparti sétányon andalogva a tavernákból és éttermekből áradó csábító illatok hívogatnak. Pargának több strandja van, homokos-kavicsosak és hihetetlenül fehérek. Az egyik a városi strand - Krioneri, a másik egy kisebb strand a város szélén - Piso Krioneri. A kikötőből 30 percenként vízitaxik közlekednek a másik két hatalmas és nagyon vonzó strandra, a Valtos és Lichnos Beach-re. Parga történetének - a görög városok többségéhez hasonlóan, az antik időkbe vezetnek a gyökerei. Hosszú történelme során a velenceiek, törökök, franciák, oroszok és angolok is megszállták. A Jón-szigetek egykori urai, a velenceiek Pargán 1797-ig uralkodtak. Ez idő alatt a törökök háromszor is hatalmukba kerítették a várost. Akkor pusztította el teljesen egy Barbarossa nevű kalóz az eredeti várat. A velenceiek ereje már gyengült 1791-ben és Parga iránt Napóleon kezdett érdeklődni. A franciák trafalgari vereségét követően az angolok vették át a hatalmat. Ugyanakkor Ali pasa is el akarta foglalni. A törökök jelenléte 1924-ig tartott, amikor Görögország és Törökország lakosainak kölcsönös cseréjére került sor. Parga mozgalmas történelmének eme kiemelten fontos eseményét minden évben augusztus 15-én ünneplik, Szűz Mária napján. Ha szerencsések és éppen ebben az időszakban nyaralnak itt, Önök is részt vehetnek az év legjelesebb napjának ünnepi eseményeiben. Parga egyike a legkedveltebb nyaralóhelyeknek, skandináv és olasz vendégek is látogatják, de népszerű a görögök körében is. Gazdag történelemi emlékek, szép természeti környezet, a görög gasztronómia finom ízei, fakultatív kirándulások, a Jón-szigetek közelsége, fehérlő tengerpart, kedves és vendégszerető helyiek, barátságos hangulat. Mindez Pargát kétségtelenül Görögország legvonzóbb helyei közé emeli.
7 tipp
* egyhetes vitorlásképzés és búváriskola a Valtos strandon
* bevásárlás Parga sikátoraiban
* séta és kávézás a város tengerparti sétányán
* Velencei erőd
* Valtos és Lichnos strand
* kirándulás Sivota faluba
* hajózás Paxos-szigetre